Mi értelme van annak, ha az emberek, csak olyannak akarnak látszani, amilyenek a való világban soha nem lesznek?
Mire jó, ha a szülők megvonják gyermekeiktől azt, amiért gyerekkoruk óta könyörögnek?
Erre én csak annyit tudok mondani, hogy csak a mesékben válik valóra minden álmunk, de a való életben semmi sem történik.
Velem ez van... a szüleimnek már 2 éves korom óta sírok egy kiskutya miatt, és most lenne egy, aki fajtiszta, nekem teljesen ingyen lenne, szobatiszta, és anya még mindig csak annyit képes mondani, hogy lakásba nem való kutya. Ebből egyszerűen elegem van. Idegileg kivagyok, nap mint nap siratom az egereket. Lassan olyan leszek, mint amilyen soha nem akartam lenni, egy depressziós, elmebeteg, idióta. Fáradt vagyok, és anyával alig beszélek mostanában. Mit csináljak? Így ezt már nem fogom sokáig bírni... olyan mintha nem bíznának meg bennem, és ez a legrosszabb...
1 megjegyzés:
Szegényke, ez tök rossz lehet. Nekem szerencsém van, apa is kedveli a macskákat, és most már három is van, de nekünk kertes házunk van.
Megjegyzés küldése